Szerző: Dukay Igor, RENATUR 2005 Bt [1]
2023. 07. 02.
1. Előzmények
A pécsi Éger-patak mederrendezésének szándékával Kiss Magdolna megkeresésére először 2021-ben foglalkoztam. Akkor a Magyar Biodiverzitás-kutató Társaság szakmai partnereként jártam a helyszínen. Az azóta eltelt két évben a tárgyi tervezés céljai, megoldásai nem, vagy érdemben nem változtak: a patak medrét ki akarják egyenesíteni, burkolni, melyek mentén, minden bizonnyal, a meglévő vegetációsáv is sérülni fog. Ez a megoldás ellentétes a Tvt. és a Víz Keretirányelv előírásaival, miszerint a vízfolyások természetes állapotát meg kell őrizni, illetve 2000. óta a vizek jó ökológiai állapotát, vagy potenciálját meg kell őrizni, ill. el kell érni.
Ebben a dokumentumban összefoglalom azokat a szempontokat, melyeket a meglévő tervek reménybeli átdolgozásához figyelembe venni javaslok. A tanulmány egy tervezett későbbi bővebb változatában, ill. az iteratív tervezés során további részletek tárgyalására is mód lesz/lehet.
Véleményem szerint, minden szemlélet (és speciális szakmai ismeretek), hozzáállás kérdése, ezért a konkrét javaslatok előtt fontosnak tartom, hogy erről is írjak.
Az adatok, térképek, megfigyelések, a mellékletek forrása Kiss Magdolna.
2. Megoldási javaslatok
2.1. Szemléleti felvezetés
A vízfolyások és általában az élőhelyek védelme és helyreállítása jogszabályi kötelezettségünk. Ezen felül erkölcsi feladatunk is, hiszen ott rontottunk el mindent ezen a téren, ahol, és ahogyan lehetett. Ezzel a saját életminőségünket egy határig jelentősen javítottuk, azonban beavatkozásaink visszaütöttek, további problémákat generáltak, vagy a korábbit sem oldották meg (ld. kiegyenesített, kimélyített medrekkel történő árvízkezelés mellett miért vannak még mindig árvizek?).
Meglehetősen későn jutottunk el oda (a magyar társadalom egy része is csak az utóbbi néhány évben), hogy felismerjük, hogy a Természet nyújtotta előnyök, ökoszisztéma szolgáltatások (ö.sz.sz.) hosszú távon a létszükségletünket képezi. Egy „élő” patak ö.sz.sz-i:
- fás vegetációsáv -> a meder erózió elleni, önmegújító védelme, a víz és a vízparti sáv árnyékolása, ezen keresztül többek között a vízhőmérséklet alacsonyabban tartása, a szélerősség csillapítása, a szálló por megkötése, szén-dioxid-megkötés, oxigéntermelés, pihentető, élhetőbb lakókörnyezet, gazdag élővilág, kisebb fenntartási igény ezért kisebb költség
- „élő meder” -> egyensúlyi, beállt mederállapot esetén a fenntartási igény nincs, vagy alig jelentkezik, gazdag élővilág nyújtotta rekreációs érték (pl. van bemutatható élővilág, melyre tanösvény létesülhet)
Mindezen előnyök teszik az élő vízfolyást ún. kék és zöld infrastruktúrává.
A csak műszaki szempontú megoldások csak ún. szürke infrastruktúra elemekkel dolgoznak (pl. ásott, burkolt meder, zsilip, művi vízátvezetés, mederlépcső, támfal, mesterséges tározók) és a fent felsoroltak közül egyetlen egy előnnyel sem rendelkeznek. Ami azonban sajátjuk az, hogy egy látszólag bevált, viszonylag jól érthető megoldásnak beáldozzák a természetes, vagy természetközeli vízfolyás ö.sz.sz-it és korántsem biztos, hogy műszaki biztonságot nyújtanak. A látványról és a költségekről nem is beszélve …. Véleményem szerint etikátlan ökológiai és ökonómiai szempontból drága megoldást választani, amikor mindkét téren van közös jó megoldás, legfeljebb az érintettek nem tudnak róla, vagy nem akarnak róla tudni. (A 2.2. fejezetben ehhez adok szempontokat.)
Ezen felül beszélni kell arról is, hogy az ökológiai célok figyelembe vételét az elmúlt két évtizedben – annak ellenére, hogy az 1987-ben kiadott Bognár-féle kiadvány teljesen érthetően, magyarul és szemléletesen írja le a természetközeli vízfolyás-szabályozás szempontjait, köztük a zéró beavatkozás elvét, a magára hagyás elvét – az utóbbi évtizedekben először a vízminőséggel és a jó karba helyezéssel akarták magyarázni, értelmezni azt, ill. direkt elhallgatták vagy számos további módon félreértelmezték, vagy a jelentőségét tagadják le.
Jelenleg, 2023-ban is még ebben az „értelmezési” (félreértelmezési) fázisban vagyunk.
A helyes értelmezés és félreértelmezés mentén említést érdemel:
- A megfelelő, tehát ökológiai szempontokkal is bíró műszaki megoldásokat nem a társadalomnak kell igényelnie (igényelheti és kötelessége is számon kérni), azt a tervezőnek magának kell nyújtania a lehetőségek és nem csak a korlátok feltárásával.
- A tervezésnek nincs csak élőhelyrehabilitációs vagy csak vízrendezési célja, hanem a két szempontnak együtt kell érvényesülnie.
- Az ökológiai szempontokat akkor is érvényesíteni kell, ha a meder már nem meanderezik, hanem mesterségessé lett alakítva évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt. Az ökológiai potenciálnak, természetvédelmi értéknek nem alapvető feltétele a nagy helyigény és a kanyargósság. (Ez a szemlélet köszön vissza a VKI-ben, mert nem az eredeti természeti állapotról beszél, hanem ökológiai állapotról és potenciálról.)
- Az ökológiai igény nem árvíz okozást jelent – aki ezt állítja, tematizál, uszít, és nincs tisztában a lehetőségekkel.
- Az ökológiai szempontokat akkor is figyelembe kell venni, ha a patak nem bővizű, vagy állandó vizű, hanem szakaszosan és időszakosan ki-kiszárad. Számos patak esetében annak olyan szakaszok, ahol védett és fokozottan védett halfajok élnek: egyes szakaszok gödreiben még aszályban is van annyi víz, hogy túléljenek. Ugyanez igaz védett ízeltlábúakra is, melyek az Éger-patak mentén is élnek.
- A hajdan kiegyenesített, kimélyített medrek (Magyarországon több tízezer km patak ilyen!) is a fenntartás hiányából (!), az arra allokált költségek hiányából (!) és a valós szükség hiányából (!) fakadóan morfológiailag és élővilágukban is „regenerálódtak”, ahogy tudtak. Még burkolt szakaszok esetében is számos példa van arra, hogy a hordalék lerakódása, a tönkre menő burkolat miatt a meder alakja kismértékben annyit változott évtizedek alatt, hogy az élővilág számára újra alkalmas élőhely lett (természetesen adott körülmények között, de védett fajok jó állományai is ki alakulhattak).
- A vízfolyások szinte mindegyike része az ökológiai hálózatnak. Ha nincs benne adott szakasz, az nem jelenti azt, hogy az ökológiai hálózatban betöltött és élőhelyi funkció hiányzik.
Ha a hazai patakszabályozás egyes főbb, általánosítható pillanatfelvételeit nézzük, akkor az az alábbiakat látjuk: (Magam az ország igen nagy részén, archív térképsorozatokat vizsgálva jutottam az alábbi következtetésekre, valamint az utóbbi 50 év történéseiről sok esetben már szóbeli elmondások, vízi könyvek, leírások alapján és 27 év tanulás, tervezés, szakmódszertani munka alapján van ismeretem.)
- Az 1780-as évekig jellemzőn már birtokba vették a völgytalpat (leirtották az ártéri erdőket, legelőnek, kaszálónak használták őket), de a medret még hagyták meanderezni, kivéve, ahol malmokat és malomárkokat hoztak létre.
- Az 1800-as évek első felében megtörténtek az első mederrendezések (az ország szinte egész területén), melyek során a medret kiegyenesítették és minden bizonnyal olyan szelvényméretet alakítottak ki, hogy a kiöntési gyakoriságot csökkentsék. Rendezések az ezt követő évtizedekben is voltak/lehettek, de …
- .. az 1960-as, 1970-es években biztosan újabb és országos lendületet kapott a vízrendezés. Ekkor a kiöntési gyakoriság további, valószínűleg sokkal drasztikusabb csökkentése volt a cél (sokkal nagyobb mederméretek kialakításával), valamint általánossá vált a medrek burkolása.
- Az azóta eltelt 50 évben ezen művek fenntartására országos szinten nem volt pénz. A következmény az, hogy a medrek alaktani-élőhelyi regenerálódása megindult és a sok esetben a lehetőségekhez képest elérte maximumát azzal, hogy a kikotort, kimélyített nagyvízi meder befásodott, azon belül a kisvizi meder kismértékben változatossá vált adott hely, esésviszonyok, mederanyag, növénytani és állattani fajkészlet és idő, valamint időközben bolygatások, hosszirányú átjárhatóságot akadályozó és kisvizi vízhozamot visszatartó művek, szennyezések függvényében. Előállt tehát – ahogy az Éger-patak esetében is – egy fajta másodlagos természetesség, esetenként jól beállt mederrel, védett fajokkal. Az ilyen meder a lehetőségekhez képest olyan ökológiai, természeti állapotban van, amiben lehet. Kisebb élőhelyi beavatkozásokkal lehet a természeti állapotát javítani, és csak ott kellene beavatkozni műszakilag, ahol nagyon muszáj, és csak annyira, és azt is a természetes dinamika ismeretében és úgy, hogy az új állapot is ökológikus legyen. Erre szabályozott medrek esetében is van megoldás.
- Már a 3. pontban említett időszak második felében (az 1970-es és 1980-as években) is jelentek meg olyan magyar nyelvű vízépítő mérnöki kézikönyvek, melyek a minél kisebb beavatkozás, a természetközeli célállápot elérését szorgalmazták. Akár a hazai rossz tapasztalatok levonása is késztethette a szerzőket, de az akkor már megindult külföldi jó példák sora is. (Magam is ezek alapján választottam 1996-ben szakdolgozati és életre szóló szakmai témámként a kisvízfolyások revitalizációját.)
- 1996-ban megjelent a természetvédelmi törvény, 2000-től ránk nézve is kötelezők a Víz Keretirányelv ökológiai szempontjai.
Miért jól érthető (mégis), de rossz megoldás egy kiegyenesített és burkolt patakmeder?
Az egyik fő ok, az ember egyszerűsítésre való hajlama, a megszokás és hasonló tényezők, melyek további elemzésétől eltekintek.
A másik ok az, hogy a kiegyenesített, kimélyített, sima, összességében megnövelt méretű, akadálymentes meder üzenet egyszerű: „nagyobb a meder, gyorsabban lemegy a víz, nem önt ki”.
Ez az egyetlen olyan szempont, amit a társadalom ért, közben azonban nem számol azzal, hogy
- mit veszt a fent vázolt ö.sz.sz-k terén.
- mit veszt olyan rejtett közvetlen hatások mentén, mint pl. felszín alatti víz mély meder általi süllyedése. (Ld. talajvízszint alászállása, mely mezőgazdasági, kiskerti gazdálkodást is rontja, a kutak vízszintjét süllyeszti. Vö. még aszálykockázat növelése.)
- a vizek összeterelésével az árvizeket maga okozza, az ártérre való építkezéssel az árvíz hatásainak saját magát teszi ki, a lefolyás lassítására nem tesz próbálkozást, még akkor sem, ha erre módja lenne, mert nem alkuképes a saját érdekében sem.
- a kiépített meder korántsem biztos, hogy kiöntésmentes. Lehet, hogy nem a 100 évente egyszer előforduló hozamra építik ki, hanem 30, vagy 50 évente előforduló hozamra. Ekkor a nagyvíz évszázadonként kétszer, vagy háromszor kiléphet a mederből. A 100 éves hozamra kiépítés mellett is kiléphet víz a mederből, melynek kockázata nő. A klímaváltozással összefüggésben megjelenő, kis területre koncentráltan, rövidebb idő alatt hulló csapadékok által okozott villámárvizek ennél nagyobb hozamokat is produkálhatnak. Nincs-e a társadalom hamis illúzióban, akkor, amikor csak a szelvényméret növelésére, az érdességi tényező csökkentésére koncentrál, miközben saját maga nem tesz megfelelő lépéseket az alkalmazkodás terén?
- a kiegyenesített és kimélyített meder további mederrongálódást okoz, hiszen a fellépő vízsebességek nagyobbak benne, mint a kevésbé sima medrek esetében. Ez utóbbi probléma mentén, pedig „logikusan” eldől, hogy a medret burkolni kell, és így lesz egy költséges, csúnya, ökológiailag értéktelen meder a végeredmény. Az egyik szakasz rendezése hozza magával a következőt, sőt, ennek tudatában már eleve hosszú szakaszokat burkolnak le, érintve akár olyan szakaszokat, amelyeket egyébként nem kellene.
- Általában az egész beavatkozást (a tervezést, a kiépítést és a fenntartást) a társadalom egésze fizeti úgy, hogy közben van önfenntartó, olcsóbb megoldás és más társadalmi célokra is kell forrást biztosítani. (Pontosan ez volt az az egyik felismerés, ami a Víz Keretirányelvet útjára indította.)
- Végül nem számol azzal, hogy ő is rosszirányban döntéshozó ebben a kérdésben azzal, hogy árterületen vesz és fejleszt ingatlant, hogy nem teszi meg azokat az alapvető védelmi intézkedéseket, melyeket a saját és szomszédsága fizikai védelme érdekében meg kellene tennie. (Ezekre a 2.2. fejezetben térek ki.) Cserébe az államra, az önkormányzatra, az Európai Unióra, a szakemberekre hárítja a felelősségét.
A fentiekkel összefüggésben meg kell jegyezni, hogy a meder erózió elleni védelmére már évtizedekkel ezelőtt kidolgoztak és alkalmaztak ún. mérnökbiológia megoldásokat, de maguk a fák, cserjék, de még a lágyszárú vegetáció is részt vesz a mederrongálódások megelőzésében. Tény, hogy a vegetáció a meder alak módosulását is okozhatja, de a kérdés az, hogy annak hátránya nagyobb-e, mint a mederstabilizálásban játszott pozitív szerepe? (Jelenleg hazánkban elenyészően kevés a mérnökbiológia és biológiai megoldások alkalmazásának példája. Fontos tudni, hogy nem a mérnökbiológiai megoldások a célok, hanem azok is csak eszközök egy műszaki és ökológiai cél megvalósításához.)
A fentieken felül a trapéz alakú meder igen gyakran átalakul, mert a merev formákat a feltöltődés és az erózió átalakítja. Burkolással ennek elejét lehet venni, azonban a földmeder is képes beállni, legfeljebb nem lesz „szép” trapéz alakja. Olyan fizikai erőkkel akar a merev mederalakot örökérvényűnek tekintő szabályozás és társadalom szembe menni, amikkel nem lehet.
Sajnos a társadalom az utóbbi évtizedekben azt szokta meg, hogy a medret trapéz alakúvá „kell” alakítani, „kotorni” kell, a medernek fátlannak „kell” lennie, a meder mentén gyepes rézsűknek „kell” lenniük. Ezen felül ez utóbbi az a maximum „zöld” (és élő), ami egy rendezett vízfolyásból kihozható. Ez ugyanúgy nem igaz, mint az, hogy az ökológiai célokat már így vagy úgy kielégítő alaktani változatosság helyigénye óriási, vagy, hogy egy egyenes ásott medrű vízfolyást nem lehet „revitalizálni”.
Ennek éppen azok a sok ezer km-nyi patakok mondanak ellen, melyek „önregenerálódtak”. Ilyen az Éger-patak is.
2.2. Megoldási javaslatok
A szóban forgó vízfolyás-szakaszt a múltban minden bizonnyal rendezték: Az első katonai felmérés térképén egy völgytalpán kanyargó vízfolyás-nyomvonalat láthatunk, majd az 1800-as évek térképein már kiegyenesített a meder. A nagyvízi meder a kiegyenesítés miatt vélhetően tovább mélyült, szélesedhetett is, oldalirányba el is mozdulhatott, benne változatos kisvízi meder jött létre benne, mely a vízi fajok számára alkalmassá tette, továbbá az utóbbi évtizedekben fás vegetáció nőtte be. Az 1. és 2. sz. mellékletben látható nyomvonal kanyargós medret tár elénk. Utóbbin látható, hogy a kanyarokat fel akarják számolni, ezzel a lefolyást fel akarják gyorsítani, mely kárainak megelőzése érdekében burkolni akarják a medret.
Annak ellenére ez a terv, hogy a 2.1. fejezetben regenerálódási folyamatok láthatóan megindultak és meg is valósultak, az Éger-patak egy önmagát revitalizált, önmagát jó ökológiai potenciálba helyezett szakaszáról van szó. A VKI előírásai ingyen megvalósultak, a feladat innentől az, hogy ebből az előnyös állapotból hogyan őrizzünk meg minél többet, hol indokolt beavatkozni és hogyan, hol nem szabad.
A tervezési döntéshozatal logikája az MSZE 12333/2010-ben megfogalmazásra került.
- Fel kell tárni a vízfolyás szakasz természeti állapotát, annak okait. Meg kell határozni, mely szakaszokhoz, értékekhez nem szabad nyúlni. Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján a patak több tucat védett növényfaj, gerinctelen és gerincek állatfajok élőhelye Kiss Magdolna több éves megfigyelései alapján. Fás vegetációsáv kíséri (ld. 1. sz. melléklet). Inváziós fajok közül a fehér akácról van adat.) A patak méltán helyi védelmet kaphatna és legalább az ökológiai folyosó-hálózat részévé kellene tenni.
- A patakszakasz felső része az ökológiai hálózat része, mint magterület. Attól függetlenül, hogy a hálózatban nincs benne az alsóbb szakasz, ökológiai folyósként és élőhelyül szolgál.
- A kanyarulatokat és fákat nem kárnak, nem a károk okozójának, hanem a lefolyást, az árvizet lassító „műszaki” elemnek kell tekinteni. Meg kell őrizni őket.
- Meg kell őrizni a beállt, egyensúlyi szakaszokat. Ahol szükség van a módosításra ott az alábbi lokális megoldásokkal éljenek.
- Fel kell tárni, hogy mely szakaszon voltak kiöntések és miért?
- A kiöntések és káros mértékű mederrongálódások okait biztosan meg kell állapítani. Lehet, hogy magassághiányos oldalon és szakaszon történt a vízkilépés. A kiöntés extrém, méretezésen túli hozamnak is köszönhető lehetett. A károknak lakossági és egyéb infrastrukturális okai is vannak/lehetnek, pl. elbirtoklás, elépítés, feltöltés, betöltés, támfal, híd, csőhíd, kerti nyesedék, építési törmelék, szeméthalom okozta mederszűkítés. Elsősorban ezeket kell felszámolni.
- Ahol szükséges ott, pl. magassághiányos szakaszon töltés épüljön, vagy árapasztó meder, vagy a nagyvízi szelvényt bővítsék oldalirányban a patak mentén hosszú szakaszon meglévő közterületsávon.
- A lefolyáslassításban szerepet játszott-e a tározó vagy csak dísztóként funkcionál? Ha már szürke megoldást akarunk alkalmazni, akkor kezdjük a meglévő szürke megoldások átalakításával, így pl. a tározó funkciójának és üzemrendjének felülvizsgálatával. Szükség esetén legyen átfolyásos zöldtározó, mellyel az alvízi szakaszra érkező hozamokat lassítani lehet, egyúttal a patak kisvízi hozamainak elvonása, a patak kiszáradásának okai, egyúttal az ezzel járó ökológiai károk is megszűnnek. Kemence-pataki tározó átalakítása, Bükkös-pataki tározó felszámolása, Budakeszi zöldtározó. A látványtó-funkció sokadlagos a műszaki és ökológiai célok mögött.
- A hidak megfelelőségét is felül kell vizsgálni.
- Felül kell vizsgálni, hogy a mederből kilépő víz útjában van-e olyan terepalakulat, építmény, mely a víz útját károsan befolyásolja, tereli, nem engedi automatikusan vissza a mederbe az áradás levonulta után. Pl. depónia, betöltések, kerítések, kerítés-lábazatok, épületek.
- Riadóláncot kell létrehozni. A lakosságban tudatosítani kell, hogy adott szakasz menti ingatlanok extrémcsapadékok esetén víz alá kerülhetnek, és ott a károk megelőzéséről nekik maguknak kell gondoskodni a saját és szomszédaik érdekében (ld. előző pont, plusz időjárásfigyelés, riadólánc).
- Vannak-e olyan szakaszok a patak mentén, ahol a meder szélesíthető? (A szélesebb meder, laposabb rézsűkkel a kiöntési gyakoriságot és az erózióveszélyt csökkenti.) Az önkormányzati tulajdonban lévő patakmenti területek feltárásra kerültek. A 2. sz. mellékletben látható szakasz tekintélyes hosszán legalább egy keskeny sáv, másutt jelentős kiszélesedés formájában van közterület a patak mentén.
- A meder védelmét csak a valóban megrongálódott, túl szélesedett szakaszokon irányozzák elő, elsősorban lokális és mérnökbiológiai megoldásokkal. Pl. szárazon rakott terméskővel töltött, partfalba süllyesztett rönkmű, ill. ennek cserjékkel, fákkal beültetett változata. Rőzsefonat csak ott javasolt, ahol mögé fát ültetnek a rézsűláb védelmére, mert a rőzsefonat néhány év múlva tönkremegy, de a fák gyökerei át tudják venni a partvédelem szerepét.
- A beton, kőbeton, rénómatrac, gabionkas alkalmazását kerülni kell.
- E két utóbbi sem ökológiai megoldás! Betonburkolatokkal szembeni előnyük az (a talán könnyebb kivitelezés és a helyi természetes anyagok alkalmazásán túl), hogy a vizet áteresztik, mely az oldalirányból érkező talajvíz mederbe vezetése céljára minden szempontból (műszaki, ökológiai okokból) előny. Ez a szempont különösen azért lényeges, mert a relatíve keskeny és meredek falú völgyben számos forrás fakad, ill. nem látványosan, nem külön forrásként is összességében jelentős mennyiségű szivárgóvíz halad a patak felé. A patakok tulajdonképpeni kisvízi hozamát ezek a vizek biztosítják! EZ azonban nem azt jelenti, hogy emiatt ökológikus vagy nem ökológikus megoldásról van szó. Ld. még az alábbi szempontokat.
- Nagyon fontos, hogy a fenékburkolatként alkalmazott rénómatrac a kishozamokat a meder alá, a burkolatba vezeti, így a patak kisvízi hozamait eltünteti, a kiszáradó szakaszok hosszát és időtartamát növeli, ezzel a vízben élő állatok életfeltételeit egy ilyen egyébként is kishozamú meder esetében teljesen felszámolja. Ezen felül ezeket a megoldásokat nem lehet fásítani, cserjésíteni, füvesíteni, hacsak nem direkt így tervezik őket, pl. fáknak „ablakok” nyitásával. A növényzettel való spontán benövésük lassú és esetleges. Ezen megoldásokkal csak merev és tagolatlan formák hozhatók létre, külön kisvízi szelvény nélkül. Szükség esetén ott és úgy javasolt az alkalmazásuk, ahol feltétlenül szükséges a kimélyítő erózió ellen, csak a meglévő meder fenékszintje alá kerülő felső síkkal, melyre természetes mederanyag kerülhet, úgy, ahogy abban kisvízi meder kialakulhasson, vagy ki legyen alakítva. Kérdés az, hogy a meder lefelé irányuló eróziója-e a probléma, és nem kezelhető-e az lokálisan (természetszerű) küszöbökkel, ill. nem lassítják-e azt a mederben nőtt fák?
- A fémháló-kő-kombinációkon a természetes és mesterséges eredetű uszadék éppen a meder közepén akad fenn. Hulladékmentesítése nehézkes. Volt már arra is példa, hogy az ilyen burkolat felső végébe nagy uszadék akadt (Hosszúréti-patak, árvízzel elvitt ajtó), mely konzervnyitóként tépte fel és hajtogatta bele a rénómatracot a mederbe. Ezen felül az alvízi végen a hirtelen fellépő erők miatt kimosások alakulhatnak ki, melyek következtében a rénómatrac még inkább a mederfenék szintjéből kiáll.
- Elsősorban csak ott kerüljön fa és cserje eltávolításra, ahol valóban a fa vagy a cserje okozza a szűkületet. Akkor is a gyökeres tuskó maradjon helyben. Több törzsű fa esetében csak az oldalirányba nyúló törzs, alacsonyan lévő ág legyen eltávolítva. A fákat felgallyazni elegendő 2 m magasságig. A cserjéket a nagyvízi rézsű felső részén meg kell őrizni. Gyökérzetük véd az oldalirányú eróziótól, továbbá, kiirtásukkal fényigényes, esetleg kiirthatatlan, nagy élő és holt biomasszát termelő tájidegen fajok (pl. keserűfű-fajok) sokkal sűrűbb állománya fog az árnyékolás megszűntével a mederbe nőni, mely sokkal rosszabb lefolyási viszonyokat fog okozni. (Ld. pl. Dera patak Pomáz, Csobánka és Szentendre területén, de számos más vízfolyást is lehet példaként említeni.) Elsősorban a tájidegen fafajok egyedei legyenek eltávolítva. A kivágott akácokat partvédelemre kiválóan fel lehet használni.
- Ha a meder valóban káros szakaszos feltöltődése a kiöntések oka, akkor létesüljön egy hordalékfogó olyan helyen, melyet munkagéppel jól meg tudnak közelíteni a rendszeres/szükség szerinti tisztítás céljára.
- Ahol a felhordalékosodás rendszeres és káros mértékű, ott természetes anyagú terelőkkel, szűkítésekkel (pl. beásott gyökerese fatönk, farönk, esetleg nagyobb kő) lokálisan gondoskodjanak a nagyobb mozgatóerőről.
- Vizsgálni kell a víztározó hordalékfogásban betöltött szerepét és a vízgyűjtőn zajló eróziós folyamatokat, melyeket vízmosás-kötéssel lehet mérsékelni.
- Ahol a meder túlmélyült, túlszélesedett, ott a kívánt folyásfenék és mederszél elérése érdekében iszapolják fel a medret kis, pl. rönk, rőzse anyagú küszöbökkel, művekkel.
[1] Dukay Igor 1996. óta foglalkozik patakok, köztük települési szakaszok revitalizációjával, mint tervező, oktató, kutató, szerző. Természetvédelmi mérnök, természetvédelmi szakértő, biológia-földrajz szakos tanár. Számos kiadvány, cikk szerzője, szerkesztője, egyetemi vendégelőadó (SZIE, BME), az MSZE 12333/2010 kidolgozója. Szakdolgozatát a témában írta 1996-1998. között az ELTE-n. Doktori kutatásának témája egy városi patakszakasz folyamatalapú revitalizációjának medermorfológiai, florisztikai, faunisztikai összefüggéseinek vizsgálata, a lehetséges műszaki megoldások kidolgozása. A RENATUR 2005 Bt. Dukay Igor vállalkozása. www.renatur.hu