Szerző: Sz. Magyarlaki Magdolna 1984 és 2006. (A naptárat 2024-re aktualizálta Kiss Magdolna)
Advent
Az egyházi év négyhetes adventtel kezdődik, amely a liturgia szerint karácsonyra, Krisztus születésére készít elő. A latin eredetű advent szó az Úr megérkezésére vonatkozik. Vallási jelentése többértelmű:
Sokfelé ismert és szokásos az adventi koszorú készítése, hogy a szimbólumok megjelenítő erejével segítse megérteni és megélni az adventi várakozás és az Ige megtestesülésének titkát. Segítse megérteni hitünk karácsonyi misztériumát, miként a szimbólumok egyébként is segítenek hitünk mélyebb értelmét, összefüggéseit jobban megérteni. A szimbólumok szépségei föl-fölsejlenek előttünk, mélységeiből merítünk, anélkül, hogy teljességgel megértenénk, hiszen a véges ember képtelen a Végtelen titkait felfogni, miként parányi vízcsepp sem zárhatja magába a végtelen óceánt. Az adventi koszorú örökzöld fenyőgallyainak összefonódása az egész emberiség együttes közös várakozása a Megváltóra a múltban és a jelenben. Az Ószövetségben, a reményt a bűn sötétségében a Messiásra vonatkozó ígéret és az eljövetelére vonatkozó jövendölések nyújtották. A koszorún lévő négy gyertya a Messiás-várás négy évezredét jelképezik, ugyanígy a négy évezredet jelenti a karácsonyt megelőző advent négy hete. Bár a valóságban a Krisztus előtti történelmi időszak sokkalta hosszabb volt ennél, csakhogy történelmi tudatunk ennyire emlékezik vissza. Ahogy a Krisztus előtti negyedik évezredre visszaszámlálunk advent első hetében, úgy gyullad ki a koszorún az első gyertya. S ahogy haladunk hétről-hétre, egyre előrébb az évezredekben Krisztus születése felé, úgy gyújtunk meg minden hét végén eggyel több gyertyát a koszorún, míg advent utolsó vasárnapjára már mind a négy ég. A kezdeti homályt egyre több fény világosítja be, jelzi, hogy fényességes szép Hajnal virrad ránk, amely egyetlen örök fénybe lobban karácsonykor: Krisztus világosságába, a legyőzhetetlen Nap fényébe. Közöttünk él, velünk az Isten, mégis újra meg újra várjuk, hogy még teljesebben megszülethessék bennünk. Egyszerre várjuk, és egyszerre velünk van az Isten, jelenlétének sokrétűségében, „mert benne élünk, mozgunk és vagyunk”[1] szüntelen. Közöttünk van Jézus, ha nevében ketten vagy többen összejövünk, de fellángol-e szívünk közelségétől, mint az emmauszi tanítványoké? Megtaláljuk Istent a Bibliában, és rátalálunk hitünk legcsodálatosabb, legmélyebb misztériumában, az Eukarisztiában, ahol megismerjük: Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és betelünk Isten egész teljességével, aki bennünk működő erejével megtehet mindent azon felül is, amit mi kérünk, vagy megértünk. Emeljük szívünket a közöttünk, a bennünk élő Istenhez, és kérjük mindenki számára: „Jöjj el, Uram Jézus!”[2]
[1] ApCsel17,28. [2] Jel22,20.
Adventi katolikus naptár
Gondolatok és imádságok az adventi időszak minden napjára katolikus hittanuló gyerekeknek és szüleiknek.
ADVENT
Advent első vasárnapjaAdvent kezdődik, ma gyújtjuk meg az első gyertyát az adventi koszorún, mától kezdve mi is készülünk az Úr érkezésére, karácsonyra.
A mai nap szentje Charles de Foucauld, akit 2022. május 15-én avatott Ferenc pápa szentté.
Francia származású szerzetes, pap. Nagy tudású ember, földrajztudós, nyelvész, sugárzó, különös egyéniség, aki egész Európának apostola lehetett volna, de Isten indíttatására a szaharai sivatag magányába vonult.
Itt azonban éveken át egyetlen embert sem tudott megtéríteni. 1916. december 1-én egy muszlim szektához tartozó tuareg csapat kémnek vélve, meggyilkolta.
– Egy hiábavaló élet?
– Nem, ő a legelesettebbnek is a testvére akart lenni, nem téríteni, hanem szeretni akart. Ő mindenkinek hirdetni akarta Isten Örömhírét. A teremtmény mögött – csak ha az eltörpül – akkor látjuk meg a legélesebben a Teremtőt.
Mondjuk el Charles de Foucauld imáját Atyám, átadom magamat Neked, Próbálj meg Te is tenni valamit a kisebbekért, a gyengékért. Légy elnézőbb kisebb testvéreddel! Védd meg azt az osztálytársadat, akit a többiek csúfolnak, bántanak! Állj ki mellette nyíltan, esetleg négyszemközt, tapintatosan figyelmeztesd rá, ha ő is hibás rossz viselkedése miatt!
Ma a minket körülvevő világban keressük meg Isten keze nyomát.
Mert nemcsak egymásért, emberekért vagyunk felelősek, hanem mindazokért az állatokért, növényekért, vizekért, hegyekért, amiket Isten szeretettel teremtett, és ránk bízott.
II. János Pál pápa a Redemptor hominis kezdetű enciklikájában így írt erről: „A Teremtő úgy akarta, hogy az ember közösségben éljen a természettel, mint értelmes és nemes ura, mint őrzője, és nem, mint garázda birtokosa, aki mindent kiárusít, és tekintet nélkül pusztítja a környezetet”.
Mit tehetek én? Kérdezed.
Amikor kint vagy a kertben, a parkban, utcán, a természetben, figyelj meg egy-egy kis jelentéktelen növényt, vagy valami apró állatot. De ne nyúlj hozzá, ha tudod, fényképezd le, és otthon próbáljátok meg szüleiddel kideríteni, mi volt. Keresd meg könyvekben, interneten, mit írnak róla. Ha legközelebb látod, vigyázz, nehogy eltaposd, elpusztítsd!
Xavéri Szent Ferenc a nap szentje: Spanyol nemesi családból származott, a párizsi egyetemen tanult, ahol megismerkedett Loyolai Szent Ignáccal, a jezsuita tanító szerzetes rend alapítójával belépett ő is, Ignác rendjébe, így a Jézus Társaságának tagja lett. Japánba ment missziósnak, sok embert megtérített, és megkeresztelt. 1552-ben halt meg. Pécsett is volt a jezsuitáknak gimnáziuma, a mai egyetem épülete volt az övék.
Ma két szentet is ünnepelünk: Aranyszájú Szent Jánost, nevét onnan kapta ez a püspök, hogy nagyon szépen beszélt Istenről, Isten szeretetéről. A másik szent: Borbála vértanú. Kis-Ázsiában fejezték le hitéért. Voltak és vannak ma is olyan emberek, akik annyira hűségesek Istenhez, annyira szeretik őt, hogy életüket is készek feláldozni hitükért.
Robert Campin: Szent Barbara (3. század – 306. k.) a toronyban (1438-as festmény).Készítette: Robert Campin - art database, Közkincs, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=14863
Vilma napja, neve Vilmos női változata. A Vercelliből származó szent nagy gazdagságról mondott le, hogy bencés szerzetesként remeteségbe vonulva csak Istennek szentelje életét, és sokakat Istenhez vezessen. Várakozzunk és vágyakozzunk az üdvözítő kis Jézus érkezésére Izajás prófétával: "Harmatozzatok egek onnan felülről, és ti felhők hullassátok az igazat. Nyíljék meg a föld és teremje az üdvösséget és sarjadjon vele szabadulás is. Én az Úr hoztam ezt létre mind". (Iz 45, 8.) Énekeljétek el: Harmatozzatok égi magasok...
Szent Miklós Myra, ajándékot bőven osztogató püspöke volt. Biztos voltatok ti is olyan jók, hogy ajándékát már megkaptátok. Ma van a Miklósok névnapja is. Imádkozzunk Miklós nevű rokonainkért, barátainkért saját szavaitokkal, hasonlóan, mint ez. Istenünk, köszönjük, hogy Miklóst nekünk adtad. Szeretjük őt. Add, hogy mindig szeretetben éljünk együtt. Segítsd meg, adj életébe sok boldogságot, sikert. Adj hozzá erőt és jó egészséget. Teljesítsd szíve vágyát azt, amit legjobban kér tőled.
Szent Ambrus püspök napja, milánói püspök volt. Sok szép himnuszt és imát írt. A zsidók, Isten választott népe 40 évig vándorolt a pusztában, miután elérkezett az ígéret földjére, és oda bemehetett Isten jóvoltából. A vándorlás alatt nagyon sok baj, szenvedés érte őket. Sokszor már a hitüket is elvesztették, sőt lázadtak többször Isten ellen, és elfordultak tőle. Isten ezek ellenére is hűséges maradt hozzájuk, és szerette őket. Ezért így hálálkodhattak neki: "A pusztában sajátjává fogadta, A sivatag kietlenségében és éjszakájában. Védőn körülvette, oltalmazta, Óvta, mint szeme világát. Mint a sas, amelyik a fészkét védi, Ott lebeg a fiókja fölött, Kiterjeszti szárnyát, felkapja, Tulajdon szárnyán hordozza." (MTörv 32,10-11.)
Advent második vasárnapjaMa már a második gyertyát gyújthatjuk meg az adventi koszorún. A lourdes-i Szűzanya ünnepe. Szent Bernadettnek, a kis pásztorlánynak jelent meg egy barlang előtt. Imádságra tanította Bernadettet, és kérte, hogy sokat imádkozzék a bűnösök megtéréséért. A Szűzanyának a betegekre is gondja van. Vizet fakasztott a barlang bejáratánál, sok beteg gyógyult meg a víztől, és sokan azok közül, akik buzgón kérték a Szűzanya segítségét. Kérjétek ti is a Szűzanyát, saját szavaitokkal imádkozva, hogy gyógyítson meg minden betegséget a családban. Ő majd közbenjár értetek Szent Fiánál, hiszen Jézusnak mindig megesett a szíve, ha betegeket vittek hozzá.
Aki a szívébe akarja fogadni a Megváltót, annak az önzéstől, a bűnök forrásától kell megszabadulnia. Ez nem olyan könnyű, sokszor kell kérni hozzá Isten segítségét. Add, Uram, hogy a rosszat el tudjam kerülni. Tölts be szereteteddel, hogy testvéreimet, szüleimet, és minden hozzátartozómat szeretni tudjam, és ne okozzak nekik bánatot, hanem sok-sok örömet szerezzek nekik.
Miért van az, hogy sok ember nem hisz a jó Istenben, sőt még támadják is őt? Ez azért van, mert nem ismerik őt, vagy rosszul ismerik Istent. Azt hiszik, hogy Isten nem törődik az emberekkel, sőt megbünteti az embereket, minden bajjal sújtja őket. Aki megismeri Istent, az magával a szeretettel és a jósággal találkozik. Megtapasztalja, mekkora az Isten szeretete, és minden körülményben jót akar nekünk. De hallgassuk meg mit mond erről nekünk Izajás próféta, akit sokat üldöztek az ellenségei, és sokat szenvedett különböző bajoktól: "Így panaszkodott Sion: 'Elhagyott az Úr' De megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is: Én akkor sem feledkezem meg rólad. Nézd, a tenyeremre rajzoltalak; falaid szemem előtt vannak szüntelen." (Iz 49, 15-16.)
Szent Damázusz pápa, a 300-as években élt, az ókor leghatásosabb pápája volt. Harcolt a tévtanító eretnekek ellen a hit védelmében. Tanítson ma megint Izajás próféta minket Isten iránti bizalomra. "Szolgám vagy! Kiválasztottalak, nem vetlek el téged! Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak [...] Mert én, az ÚR, a te Istened, erősen fogom a jobbodat, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítelek!" (Ézs 41, 9-10, 13.)
A Gabriellák nevüket Gábor angyaltól kapták. A zsidók Gábrielnek hívták. Isten küldötte, aki megvitte a hírt Zakariás főpapnak, hogy fia fog születni, János. Ő Jézus unokatestvére, a próféták legnagyobbika, előfutára Jézusnak: Keresztelő Szent Jánosként ismerjük. Ugyancsak Gábriel arkangyal vitte meg Szűz Máriának az örvendetes hírt Jézus születésről hat hónappal később. Köszöntsük ma mi is a Szűzanyát, Jézus Szent anyját, hiszen családunkat is anyai szeretettel veszi körül. Köszöntsük egy szép Mária-énekkel.
Szent Luciát ünnepeljük ma. Neve fénylőt, világítót jelent. Lucia Szirakúzában született. Diocletianus császár vérengző keresztény-üldözése alatt halt vértanú halált. Az ősegyház nagy vértanúi közé sorolja, és az "5 okos szűz" egyikének tartja. Róluk tanította Jézus, hogy az égbe mehettek, mert ébren, világító lámpással vártak urukra, ugyanis nem hagyták kifogyni lámpásukból a világításhoz szükséges olajat, szemben a balga szüzekkel, akik inkább elaludtak ahelyett, hogy olajat vásároltak volna. Biztos kitaláljátok, hogy itt mit jelent, illetve jelképez az olaj. A megszentelő kegyelmet jelenti, amely eltörli a bűnöket, és ezt megkapjuk a keresztségben, valamint a bűnbánat szentségében. Segíts meg, Urunk minket, hogy mindig megbánjuk, amikor rosszat tettünk és bocsásd meg bűneinket.
Ma van Keresztes Szent János ünnepe. Spanyol karmelita szerzetes volt. Saját maga választotta a keresztes előnevet, mert nagyon sajnálta a kereszten szenvedő Üdvözítőt, valamint ö is sokat szenvedett életében. Ennek ellenére nagyon szerette Jézust, és szívesen viselt el minden bajt, amit el nem kerülhetett, hogy egyrészt Jézust vigasztalja, másrészt a bűnösök megtéréséért. Jézusom segíts, hogy apró kellemetlenségeket nyafogás nélkül el tudjak viselni azokért aki jobban szenvednek.
Advent harmadik vasárnapja......van ma, az öröm vasárnapja, mert már közeledik Jézus. A mai naptól kezdve egyházunk a zsolozsmában az "Ó-antifoná"-kat imádkozza, mintegy sürgeti Jézus érkezését.: Ó Bölcsesség, aki a Magasságbeli Ajkáról áradsz, körülöleled a világot egyik végétől a másikig, erőddel mindent szelíden elrendezel, ó jöjj és mutasd meg nekünk a bölcsesség útját.
Ma a Valériák tartják névnapjukat. Nevük a férfi Valérián névből való. Szent Valérián és Szent Tibor testvérek voltak. Valérián menyasszonya pedig Szent Cecília volt. Amikor megismerték a kereszténységet, megszerették a Szűz Anyát. Főként az ő hatására keresztelkedtek meg. 230-ban vértanú halált haltak. Köszöntsük ma a Szűzanyát mi is egy Üdvözlégy elimádkozásával. Lourdes-i Szűz Mária, segíts, hogy mindannyian egészségesek legyünk.
Ma ünnepeljük élő nagymamáinkat, nagypapáinkat. Ha már nem élnek, akkor is mondjunk el értük imát a saját szavainkkal. Istenünk, köszönjük Neked ... (neve) mamát, ...(neve) papát, hogy olyan jó szívet adtál nekik, mindig törődnek velünk, és nagyon szeretnek minket. Sok jót és szépet tanulunk mindig tőlük. Áldd meg őket, és kérünk, add meg szívük leghőbb vágyát, kívánságuk teljesüljön, amit nagyon kérnek tőled.
Adventben az ünneplésből ne hagyjuk ki testvérünket (testvéreinket), ha nincs testvérünk, akkor unokatestvéreinket sem. Istenünk, köszönjük neked, hogy ... (neve/nevük) nekünk adtad, mert jószívű, segítőkész és kedves nekünk. Áldd meg őt. Hallgasd meg szíve kérését, főként, amit legjobban kér tőled. Mindig állj mellette szereteteddel. Ó Adonáj, Izrael házának ura és vezére, te jelentél meg Mózesnek az égő és el nem égő csipkebokorban és te adtad neki a hegyen törvényedet, ó jöjj, és szabadíts meg minket erős karoddal.
Mai adventi imánk: Ó hajtás, Izáj gyökeréből, a népek jelévé lettél. Előtted elnémulnak a föld hatalmasai, az elnyomottak hozzád menekülnek. Jöjj, ments meg minket! Jöjj, ne késlekedj. Énekelhettek egy szép adventi éneket is.
Jézus családfája. Oltárkép,Szent Lambrecht Apátság.
Ma imádkozzunk önmagunkért. Miért vagyunk a világon? – Én is azért élek, hogy mindenkinek örömet szerezzek. – Legfontosabb idő számomra a jelen pillanat! Most kell jót tennem, és szeretnem, nem holnap és nem majd később! – Mindenhez Isten segítségét kell kérnem, mert csak Ő tud szeretetet adni, és egyedül Ő tud igazán megsegíteni. – Földi életem ajándék, hogy Isten akaratát itt teljesítve, majd nála találjam meg az örökéletet. Jézusom, töltsd be szívemet szereteteddel, hogy mindenkinek örömet szerezhessek!
Murillo: A Szent Család kis kutyával. Készítette: Bartolomé Esteban Murillo - [2], Közkincs, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=17414486
Köszönjük meg a jó Istennek őket: Istenünk, köszönjük, hogy szerető jó szülőket adtál nekünk. Köszönjük, hogy mindenben gondoskodnak rólunk, ápolnak, ha betegek vagyunk, segítenek a tanulásban és minden munkánkban. Szerető meghitt otthont nyújtanak nekünk. Köszönjük, hogy hozzád engedtek minket, Elvisznek templomba, imádkoznak értünk és velünk. Engedik, hogy hittanra járjunk, szeretnék, ha megismernénk szeretetedet, Jézusunk, és veled járva, benned bízva téged szeretve, szebb és teljesebb legyen életünk. Kérünk áldd meg őket, és mindazt add meg nekik, ami igazán boldoggá teszi őket és velük együtt minket is. Uram, irgalmad fölér az égig hűséged a felhőkig. Igazságod, mint az Isten hegyei, ítéleted, mint a tenger mélye, Uram, embernek, állatnak te vagy az éltetője. Milyen drága a te kegyelmed,Uram! Az ember menedéket talál szárnyad árnyékában. Házad javaiból jóllakatod, És megitatod örömöd patakjából. Tenálad van az élet forrása. A te fényedben látjuk a világosságot. Jóságod tartsa meg azokat, akik tisztelnek téged, a tiszta szívűeket őrizd meg hűségedben!
Ma imádkozzunk a hitetlenekért. Merek-e jó lenni, mikor mások körülöttem rosszalkodnak? Merem-e hitemet vállalni a hitetlenek között? Te megmutattad Jézusom, hogy a jósághoz bátorság is kell! Könyörülj rajtunk. Uram! Könyörülj rajtunk! Isten ugyanígy segíti a hitetleneket is, még ha nem is tudnak róla, mert Isten mindenkit szeret. Jézus szeretet-közössége: a keresztény Egyház. Láthatatlanul idetartoznak mindazok, akik nem hisznek ugyan Istenben, mert nem ismerik, vagy rosszul ismerik Őt, ennek ellenére mégis igazságosság és szeretet vezeti tetteiket.
Advent negyedik vasárnapja......már négy gyertya ég a koszorún.
Megismerik-e rólad, hogy Jézus tanítványa vagy? Ima Kérjük a Szentlelket, aki itt van köztünk, hogy imádkozzék bennünk! Szeretet Lelke, Vigasztaló, nyisd meg szívünket; szemünket irányítsd Jézusra, hogy igazán szeressük Őt, aki feláldozta magát értünk, és jobban tudjuk szeretni embertársainkat ezentúl. Hogy lássák rajtunk: Jézus tanítványai vagyunk. Imádkozzunk a betegekért, szomorúakért, magányosokért! „Maga az Isten jön el, hogy szabadulást hozzon nektek. Akkor megnyílik a vakok szeme, s a süketek hallani fognak, ugrándozik majd a sánta, mint a szarvas, és a némák nyelve ujjongva ujjong.” Izaiás próféta jövendölése. (Iz 35, 5–6.) Milyen türelmetlen vagyok, mennyit nyafogok, ha baj, betegség ér! Tőled mást tanulok, Jézusom! Könyörülj rajtunk. Uram...
"Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta". (Mt. 16, 18.) Jézus átadja a mennyek országának kulcsait Szent Péternek. A Sixtus-kápolna egyik freskórészlete. Készítette: Pietro Perugino, 1481–1482. http://it.wikipedia.org/wiki/Immagine:Gesupietrochiave.jpg, Közkincs, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=1075731
Ma imádkozzunk Krisztus Egyházáért, melynek mi is tagjai vagyunk! Szent Pál mondja leveleiben az Egyházról: „Sokan egy testet alkotunk Krisztusban, egyenként viszont egymásnak tagjai vagyunk.” (Róm 12, 5–6.) „Ő (Jézus) a Testnek, az Egyháznak feje” (Kol 1, 18.) Az apostolok magukhoz vették Jézus Testét és Vérét, így mindegyikük külön-külön részesedett az Eucharisztiából, de együttesen Jézus által egy közösséggé lettek, egy Testet alkottak. A Test feje (vezetője) Jézus, tagjai pedig az apostolok lettek. Ez Jézus titokzatos Teste, amelyet Keresztény Egyháznak hívunk. Az Egyház az Újszövetség népe. Atyánk ragyogtasd fölöttünk dicsőségedet, és Jézus, Világosságodnak Világossága fényeskedjék szívünkben a Szentlélek által, hogy egész életünkben hűségesek maradhassunk hozzád!
"Te Betlehem, bár a legkisebb vagy Juda nemzetségei közt, mégis belőled születik majd, aki uralkodni fog Izrael fölött." Jövendölte meg Mikeás próféta kb. 700 évvel Jézus születése előtt. A legnagyobb karácsonyi ajándék, hogy a mennyei Atya nekünk adta fiát. Minden más ajándék csak jelképe ennek. A világra született Krisztus szeretete tölt el minket, ebből a szeretetből ajándékozzuk meg egymást, még azok is ebből a szeretetből, akik nem hisznek Istenben. Ima Istenem, köszönöm végtelenül nagy ajándékodat, Jézust. Kérlek, nyisd ki szívemet, hogy befogadhassam őt, és szeretete vezessen mindennap.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. |
|