Szabad könyv

2-2 Kiss Mária Magdolna: A népvándorlás - II. fejezet: A későrómai külpolitika

Az általam vizsgált korszakban, 303 tájáról származik az első jelentős adat egy nagyobb telepítésről. Valamivel korábban, már a 290-es évek elejétől folytatott Diocletianus császár és Galerius caesar a szarmaták ellen győztes hadjáratokat, illetve Galerius legkésőbb 296-ban a basternák és az al-dunai karpok ellen harcolt, majd 299-ben újból a szarmatákkal vette fel a harcot. Erről az eseménysorozatról három antik szerző tudósítását érdemes összevetni.1

Pulso Narseo castra eius diripuit; uxores, sorores, liberos cepit, infinitam extrinsecus Persarum nobilitatem, gazam Persicam copiosissimam. Ipsum in ultimas regni solitudines egit. Quare ad Diocletianum in Mesopotamia cum praesidiis tum morante ovans regressus ingenti honore susceptus est. Varia deinceps et simul et viritim bella gesserunt Carpis et Basternis subactis, Sarmatis victis, quarum nationum ingentes captivorum copias in Romanis finibus locaverunt.

exstinctis Persarum copiis ipsoque Narseo in fugam acto, castra eius inuasit, uxores sorores liberosque cepit, immensam uim gazae Persicae diripuit, captiuos quamplurimos Persarum nobilium abduxit. reuersus in Mesopotamiam a Diocletiano plurimo honore susceptus est. postea per eosdem duces strenue aduersus Carpos Basternasque pugnatum est. Sarmatas deinde uicerunt: quorum copiosissimam captiuam multitudinem per Romanorum finium dispersere praesidia.

„…sed et Carporum trea milia, genus hominum ad bella nimis expeditum, qui saepe fuere Romanis infesti; quos tamen post haec imperante Dioclitiano et Maximiano Galerius Maximinus Caesar devicit et rei publicae Romanae subegit.2

Míg Iordanes egy korábbi esemény kapcsán mellékesen megemlíti, hogy azokról a karpokról van szó, akiket később Galerius legyőzött és a Birodalom alattvalóivá tett, Orosius és Eutropius, mint főeseményt beszélik el, nyilvánvalóan ugyanazt a hadjáratot, két másik népet is megemlítve a legyőzöttek sorában. A történteket egyébként nagy hasonlósággal adják elő, azt hangsúlyozva, hogy a barbárokat, hadifoglyokként a római limes táboraiban helyezték el. Mégpedig, miként a „dispersere” kifejezésből nyilvánvaló, nem egy tömegben egy erődhöz telepítették le őket, hanem kis csoportokban osztották szét őket a táborok között. Egy bizonyos idő eltelte után pedig, miután már rászolgáltak a bizalomra, katonai szolgálatot teljesítettek. Ennél az eseménysorozatnál a betelepítés a rómaiak részéről, a már említett deditio eszközével, büntető akcióként zajlott le, amit megerősít az a tény, hogy Orosius és Eutropius szövegében „captivi”-ről van szó.

A teljességhez tartozik azonban, hogy néhány szarmata fegyverforgatóval, akik talán előbb és önként adták meg magukat, Galerius császár elnézően bánt. Ezeket a katonai alkalmasságuk miatt, esetleg személyes indítékok, rokonszenv alapján a saját testőrségébe vette fel. Közülük némelyik arra alkalmas előtt így hamar megnyílt az út a katonai, vagy a hivatali ranglétrán való felemelkedéshez.3

A karpokat Pécs környékére telepíthették, ami egy Ammianus Marcellinus részletből vált ismerté. Az antik szerző megemlít egy bizonyos Maximinust, aki Róma praefectushelyettese volt, és Sopianae-ban egy carpus családból született.4

Galerius gazdasági programja szerint ez idő tájt végeztek mocsárlecsapolást a Balaton körül, valamint erdőirtást, földjavítást. Ezeknél a munkálatoknál az e vidékre telepített karpok munkaerejét is nagy valószínűséggel számításba vette a római kormányzat.5

A gazdasági szempontok mellett azonban nem hanyagolható el e népcsoport katonai szerepe sem. Nagyon valószínű, hogy a karpok, akik ellenséges viszonyban álltak a Maros vidékére benyomuló gótokkal, Lugio, Sopianae környékére beköltözve mind a déli határszakasz, mind a Lugio-tól kiinduló barbaricumi út megbízható védői lehettek.6


1 Vö.: Mócsy 1962. 571., és 711.; PRK 46.

2 Eutropius IX.25.1–2.; Orosius Adv. Pag. VII.25.11–13.; Get. 91.

3 A barbárok betelepítésére 303/304 nyarán kerülhetett sor. de St. Croix 1981. 313; Barnes 1982. 56. Nyilvánvaló a különbségtétel a hadifoglyok és azok között, akik önként adták meg magukat. Ezt megfigyelhetjük korábbi példáknál pl. Marcus Aurelius betelepítéseinél is: Cass. Dio 72.11.4. vö.: Mirković. 1993. 426.; továbbá Harmatta 1971. 265. A Galerius császár személyes szolgálatára kiválasztott barbárokról lásd: Lactantius. A keresztényüldözők halála. 38. (magyar kiadás 1985.), „Mert szinte egyetlen olyan kísérő nem volt oldala mellett, aki ne azon gótok közül lett volna, akik a húszéves évforduló idején – országukból kiűzetvén – Galeriusnak ajánlották fel szolgálatukat…Ilyen csatlósoktól és testőröktől körülvéve kénye-kedvére bánt a keleti tartományokkal.” Lactantius itt ugyan gótokat említ, akik azonban minden valószínűséggel szarmaták voltak. Vö.: de Ste Croix 1981. 513.

4 Amm. Marc. XXVIII.1. 5., vö.: PRK 239., Maximinus ténykedéséről újabban: Lengvári 1999.; Szabó 2000.

5 Aur. Vict. 40., vö.: Mócsy 1975. 103.

6 Vö.: Alföldi 1942. 674.